Lenvászon - Virágos

A takoyban széles választékban találhatók egyszínű és nyomtatott vászonanyagok, saját tervezésű mintákkal, de lehetőség van csíkos, szőtt vászon ("lenvászon") vásárlására is.

A len anyag rendkívül erős (a legerősebb természetes rostról van szó), ennek ellenére puha, könnyű, strapabíró és tulajdonságai idővel még javulnak is. Jelentősen erős szerkezetű, antiallergén és antibakteriális - tehát megfelelő allergiások számára. Eltávolítja a nedvességet, nyáron kellemesen hűt, télen pedig újra felmelegít. Légiességének köszönhetően kifejezetten alkalmas nyári ruhákhoz, ellenkezőleg, télen viszont kendőnek és sálnak is tökéletes - kellemesen átmelegíti a nyak területét. De mivel jó nedvszívóképességgel rendelkezik, széles körben törölközőt, terítőt és ágyneműt is varrnak belőle. Az egyetlen „mínusza" a gyűrődés. Sokan viszont ezt a tulajdonságát előnynek tekintik. Ez alapján könnyen megkülönböztethető és megjelenésében is kitűnik.

A szálak erős vászonszövésének köszönhetően ellenáll a nyújtásnak. Sőt, a fehér és a természetes len magas hőmérsékleten is mosható, anélkül, hogy attól kellene tartanunk, hogy a rostok megsemmisülnének. Ez viszont nem vonatkozik a festett és nyomtatott lenekre, ahol a magas mosási hőmérséklet károsíthatja a színüket vagy a nyomatukat. A lenszövetet általában gyári előmosással lágyítják, puhítják, azonban mégis összemegy, varrás előtt számolni kell vele, és vagy mosógépben kell előmosni, vagy gőzvasaló segítségével átvasalni. Ha mégis úgy dönt, hogy vásárlás után először kimossa az anyagot, javasoljuk, hogy a széleket tisztázza el, hogy ne foszoljon az anyag.

Környezetbarát - organikus, teljesen lebomló, és nem hagy maga után környezetre veszélyes hulladékot.

A legnépszerűbb típusú lenvászon méteráruk közé tartozik a természetes, fehérítetlen lenvászon és az élelmiszer tanúsítvánnyal rendelkező lenvászon. A finoman lágyított vászon alkalmas ruházathoz, a durvább vászon pedig vászontáskákhoz vagy különböző dekorációkhoz.

Szűrés
Aktív szűrők
  1. Motívum
    Virágos
  2. Összes szűrő törlése
Eredmények megjelenítése
Filter
Csökkenő sorrendbe
oldalanként
  1. Hozzáadás a kívánságlistához Len imitáció virág hímzéssel fukszia alapon
    Len imitáció virág hímzéssel fukszia alapon
    NS-13172
    100%
    (1)
    (1) Reviews
    4 880 Ft / m Adóval
    Készleten 5,90 m
  2. Hozzáadás a kívánságlistához Len imitáció virág hímzéssel fehér alapon
    Len imitáció virág hímzéssel fehér alapon
    NS-13171
    100%
    (1)
    (1) Reviews
    4 880 Ft / m Adóval
    Készleten 25,30 m
  3. Hozzáadás a kívánságlistához Len imitáció virág hímzéssel bézs alapon
    Len imitáció virág hímzéssel bézs alapon
    NS-13174
    100%
    (1)
    (1) Reviews
    4 880 Ft / m Adóval
    Készleten 47,00 m
  4. Hozzáadás a kívánságlistához Len imitáció virág hímzéssel fáradt rózsaszín alapon
    Len imitáció virág hímzéssel fáradt rózsaszín alapon
    NS-13173
    100%
    (1)
    (1) Reviews
    4 880 Ft / m Adóval
    Készleten 25,90 m
  5. Hozzáadás a kívánságlistához Prémium lenvászon 185g mini virágok sötétzöld Victoria
    Prémium lenvászon 185g mini virágok sötétzöld Victoria
    NS-13204
    Rating:
    0%
    6 820 Ft / m Adóval
    Készleten 8,00 m
  6. Hozzáadás a kívánságlistához Prémium lenvászon 185g mezei virágok Lea
    Prémium lenvászon 185g mezei virágok Lea
    NS-10360
    100%
    (1)
    (1) Reviews
    6 820 Ft / m Adóval
    Készleten 10,50 m
  7. Hozzáadás a kívánságlistához Lenvászon cseresznyevirág
    Lenvászon cseresznyevirág
    NT-2612
    Rating:
    0%
    6 820 Ft / m Adóval
    Készleten 12,30 m
  8. Hozzáadás a kívánságlistához Lenvászon akvarell virágok Aiva
    Lenvászon akvarell virágok Aiva
    NT-2691
    100%
    (1)
    (1) Reviews
    6 820 Ft / m Adóval
    Készleten 5,50 m
  9. Hozzáadás a kívánságlistához Prémium lenvászon 170g exkluzív fehér himzés utánzat
    Prémium lenvászon 170g exkluzív fehér himzés utánzat
    NS-7988
    Rating:
    0%
    7 560 Ft / m Adóval
    Készleten 5,00 m
  10. Hozzáadás a kívánságlistához Len imitáció mezei virágok hímzéssel zöld alapon
    Len imitáció mezei virágok hímzéssel zöld alapon
    NS-13170
    100%
    (1)
    (1) Reviews
    4 880 Ft / m Adóval
    Készleten 0,20 m
  11. Hozzáadás a kívánságlistához Prémium lenvászon 170g a kertben fáradt rózsaszín - nagy mintás
    Prémium lenvászon 170g a kertben fáradt rózsaszín - nagy mintás
    NS-8860
    Rating:
    0%
    7 560 Ft / m Adóval
    Készleten 10,80 m
  12. Hozzáadás a kívánságlistához Prémium lenvászon 170g folk flowers white
    Prémium lenvászon 170g folk flowers white
    NS-6097
    100%
    (1)
    (1) Reviews
    7 560 Ft / m Adóval
    Készleten 24,60 m
  13. Hozzáadás a kívánságlistához Prémium lenvászon 185g mezei virágok Doris
    Prémium lenvászon 185g mezei virágok Doris
    NS-10359
    100%
    (1)
    (1) Reviews
    6 820 Ft / m Adóval
    Készleten 27,10 m
  14. Hozzáadás a kívánságlistához Prémium lenvászon 185g festett rét
    Prémium lenvászon 185g festett rét
    NS-10638
    Rating:
    0%
    6 820 Ft / m Adóval
    Figyelmeztessen, ha készletre kerül
Filter
Csökkenő sorrendbe
oldalanként